„A pillanat” - Widukind-Stiftung

Ez a könyv

egy tekintetből,

egy nevetésből,

egy örömből született,

amely soha nem ért véget

és mindent könnyebbé tett.

Widukind Pesch

2002. március 26. – 2022. szeptember 29.

           Előszó

„A pillanat” a Widukind Kiadó alapító írása –

a Widukind Alapítvány egyik kezdeményezése.

Három egymásba fonódó rétegből áll.

A magját a zölddel jelölt, számozott fejezetek adják,

amelyek elsőként születtek meg.

Ezeket később dióbarna színnel jelölt részek egészítették ki –

valós tapasztalatokkal és tematikus kibontásokkal.

Röviddel a befejezés előtt váratlanul megjelent egy harmadik réteg is:

tizenkét kék bekezdésben –

Widukind személyisége.

Ezt a könyvet nem lehet összefoglalni.

Kevésbé egy kész eredmény, mint inkább egy kezdet.

Nem valami, amivel el lehet érni valamit,

hanem valami, ami észlelésre hív.

Nyitány

A döntés

2002. március 26., hajnal 4:17.

Otthonszülés. Ikrek.

Bába:

„Na, most… és – egy kislány!”

Anya:

„Igen, Swantje. Jó, hogy megérkeztél.”

„Most pihenj egy kicsit, és szólj, ha újra jönnek a fájások.”

„Huh… igen. Megint érzem.”

„Nagyon jó, nagyon jó. Pont erre van szükségünk.”

4:38. Widukind megszületik.

Izgatottan – tekintetében mély szégyennel – ajakhasadékkal.

„Szia, Widukind. Jó, hogy velünk vagy.

Ez nem baj. Rendben lesz.”

A bába ujjaival megvizsgálja Widukind száját és torkát,

van-e más rendellenesség is.

Aztán – nem lélegzik tovább.

„Ó, ne. Ne, ne, ne, kicsim… gyere. Gyere vissza.”

Finoman megrázzák. Ráfújnak.

Tekintetek találkoznak a szobában.

„A fehér táskát. Az oxigénpalackot. A maszkot.”

Widukind elkékül. Csend.

Apa:

„Widukind, bocsáss meg.

Ez egyáltalán nem fontos.

A szívünk fontos. Gyere.”

Az oxigén és minden próbálkozás sikertelen.

A köldökzsinór már nem látja el. A méhlepény leválik.

Bába:

„Bocsáss meg, kicsim… nem így értettem. Kérlek, gyere vissza.”

Az anya a karjába veszi:

„Szeretünk téged –

pont úgy, ahogy vagy.”

Hirtelen egy mély, erős lélegzet.

Widukind levegőt vesz.

És felsír.

Mintha döntött volna.

Egy új kezdet.

__________________

1

A szép kő

Egy kő a kezedben.

Színek.

Vonalak.

Súly.

Melegség.

Egy pillanatra ott van.

És te is.

Egy gondolat elsuhan:

„Közönséges kvarc. Nem értékes.”

Valami összehúzódik.

A kő még mindig a kezedben van.

De már más.

Kiesik.

Az ujjak ledörzsölik magukról a kő porát.

Érzékenyen

Widukind első műtétje után.

Az ajakhasadék lezárva.

Édeskés illat az ágya körül.

Karban tartva.

Könnyedség.

Nagy szemek.

A szája – rendkívül érzékeny.

Mégis

lassan

odaközelíti

ahhoz az archoz,

aki tartja őt.

És érzi:

Meleg?

2

Kibontakozás

Fejlődés. Haladás.

Szavak, mindenütt.

Gondolva. Használva.

A haladás azt jelenti:

elhagyni a nézőpontot.

A fejlődés alatt gyakran ezt értjük:

felépíteni, rátenni még valamit.

Pedig maga a szó inkább kibontást jelent.

Lehullani hagyni a rétegeket.

Egyiket a másik után.

De mit hagyjunk magunk mögött?

Mit akarunk elérni?

Készen állsz arra,

hogy ne értsd meg?

Mesteri lét

„Mester,

örökké

a kozmikus létrán

akarok felfelé mászni.”

„Bátor dolog.

De bontakozz ki.

És aztán repülj.”

3

Régi beidegződés

A többiek.

Megint valaki többet ért.

Többre képes.

Több.

Többje van.

Az a belső feszülés –

vajon hajtóerő?

Vagy egy régi,

megtanult,

önmagad ellen fordított

keménység?

Jobbá válni.

Mennyit ér a mai napod?

Mennyi teret kap a mostod?

Tánc

Widukind, 4 éves,

a kertben játszik.

Nevetés.

Szőke haj a szélben.

Fut.

Nincs csapkodás.

Nincs dobogás.

Siklás.

Mintha valami lények tartanák a karjai alatt.

Másodpilóta

Widukind, 5 éves.

Az első út az új gyerekcsoporthoz.

Wiki az anyósülésen.

Húsz percen át a tájat figyeli.

Három héttel később – újra.

Előtte még a barkácsáruházban jártak.

Az autó lassít, az index kattog.

„Papa, arra nem a csoporthoz megyünk.”

4

Ahogy elkezdődött

Helyes válaszok.

Jó válaszok.

Helytelen válaszok.

Rossz válaszok.

Egy bólintás itt.

Egy homlokráncolás ott.

És egy idő után

te is így kezdtél nézni önmagadra.

„Na, kicsim. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?”

„Miért? Hiszen már vagyok.”

De igen!

Róza Nyuszi az élményhotelben.

Fotózás a születésnapos gyerekekkel.

A nézők közül kilép egy kisfiú:

„Azt akarom, hogy Róza Nyuszi

végre hozzám is odajöjjön!”

Az anyja zavartan siet utána,

hogy helyreigazítsa:

„Nem, Tommi.”

A foglalkozásvezető azonnal:

„De igen!

Te is örülsz Róza Nyuszinak,

ugye, Tommi?

Gyere, segíts fotózni,

hogy mindenki rajta legyen a képen.

Akkor hamarosan hozzád is odamegy.”

A tollbamondás

Egy lap tele piros javításokkal,

nyilakkal, megjegyzésekkel.

Elégtelen.

A konyhában:

„Gyere, Franziska,

ez azért nem olyan nagy baj.

Kijavítsuk együtt?”

Franziska összerezzen.

Könnyek.

Ute néni belép.

Ránéz.

Kiveszi a lapot a kezéből.

„Franziska!!! –

Milyen gyönyörű az írásod!”

5

Ma

Magyarázni. Rendszerezni. Megragadni.

Megpróbálni mindent megérteni.

Bízni az egyszerűben –

abban a pillanatban, amely egyszerűen

csak van – ezt nem tanultuk meg.

Valóban tisztábban látunk a kontroll által?

Vagy csak attól félünk,

hogy elveszítjük az előnyünket vagy az értékünket?

Mindenesetre képes teljesen lefoglalni bennünket.

Logika

A félelemből született logika

nem igazság.

Legyőzni

„Matthias! Ember, ez így nem megy!

Ezt még le kell győznöd.

Tudod egyáltalán, mit jelent az, hogy legyőzni?”

Matthias, 7 éves:

„Igen, papa.

Amikor valami már nincs bennünk.”

6

Továbbmenni

Tenni akarsz valamit? Javítani? Megváltoztatni?

Tedd meg.

Vagy maradj.

Egy pillanatra.

Hagyj mindent úgy, ahogy van.

A kezek ellazulnak.

Gondolatok:

„Gyerünk.”

„Tovább.”

De most nem követed őket.

Most maradsz.

Egyszerűen csak itt.

7

A gondolatok inváziója

Egy gondolat.

Még egy.

Kezd megtelni minden.

Valami beszél –

anélkül, hogy kérdezték volna.

A hang akar valamit.

A képek jeleneteket építenek.

Beszállsz?

Vagy inkább ülve maradsz?

Lélegezz.

Egy lehetőség:

Ma nincs színház.

Ma pihenőnap van.

8

A vakfolt

Az átélés

itt és most történik –

a benne levés közepén.

A hang gondolkodni akar róla.

Az eredeti megmarad –

olyannak, amilyen.

Csak közben elkezdjük átgondolni.

Nem tragédia.

Csak egy finom távolság

közted és a pillanat között.

9

Helyesnek tűnik

Lágy a levegő.

Madarak hallatszanak.

A föld finoman enged a lábad alatt.

„Mehetnél gyorsabban.”

„Ezt az utat már ismered.”

„Még annyi mindent terveztél.”

Helyesnek tűnik.

10

Naplemente

Az eget nézed.

Színek. Fény. Tágasság.

„Szép. De láttál már szebbet.”

Egy pillantás

Piros lámpa.

Króm.

Fehér bőr.

Halk zene.

Egy pillantás kifelé.

Tökéletes idő.

Tükörkép a kirakatban.

Előtte

egy ember

újságpapíron ülve.

Bólint:

„Élvezd csak, tesó –

a következő életben majd cserélünk.”

És hirtelen

minden elcsúszik.

11

De

Gondolatok – mindenről, ami volt.

Ki volt a hibás.

Gondolatok – arról, mi legyen mindjárt.

Tudatosan élni.

Néha úgy érződik, mintha

5% élet,

95% elemzés lenne.

„De cserébe többet tudok.”

Ez a „de” –

nyereség?

Vagy veszteség, taps kíséretében?

A vita

Hajnali egy óra.

Marcus és Christoph végre befejezik

a tudományos vitájukat.

Nincs győztes.

Nincs vesztes.

Csak a fáradtság, amely lassan mindkettőjüket utoléri.

Isznak még egy korty teát.

Odakint minden csendes.

A világ most újra csak egy lélegzetnyire van.

Reggel 9 órakor, a reggelizőasztalnál.

Widukind nyugodtan:

„Papa, a tegnapi vitát

teljesen megspórolhattad volna magadnak.

Az ember nem gondolkodásra lett teremtve.”

Aztán lehajol a pirítósához.

Semmi több.

12

A csend felismerése

Mi is valójában ez a hang?

Tanult dolgokat ismétel.

Kommentál.

Irányítani akar.

Te pedig követed.

És te magad?

te vagy –

a tér.

A csend.

De nélküle sem üres.

És nem is ostoba.

13

Minden rendben

Belégzés. Kilégzés.

A gondolatok még ott vannak.

A hang is.

Egyszerűen semmit sem csinálni egy pillanatra.

Minden rendben –

csak most nem fontos.

Mi lett volna,

ha egyes dolgok másképp alakulnak?

Először érezni –

aztán felismerni, hogy szabad így lennie.

Közelség a távolság helyett.

Biztonság –

mert semmit sem kellett megvédeni.

14

Nullösszeg

A hang nullösszegű játszmában számol:

„Ha te nyersz, én veszítek.”

Felülre helyezi magát.

Rangokat hoz létre.

És darabokra bont –

téged.

Minden tulajdonságodra jut egy fogalom.

Az érzéseid – külön rekeszekbe rendezve.

Mintha egy semleges eszköz lenne.

Pedig talán csak

egy módja annak,

ahogyan a világban létezünk.

15

A köztes réteg

Fárasztó.

Nem az élet.

Hanem az, ami közé kerül.

Mindent vázlatokba csomagol. Elképzelés.

Elemzések sorát állítja elé. Gondolat.

Sok tudás.

De mennyi valódi jelenlét?

Gondolatban mindig úton.

Gyorsabbnak lenni. Kihasználni az időt.

De közben gondolkodni.

Gőzmozdony-csiga

16

Hová

Hová akarsz megérkezni?

Hol kellene már rég tartanod?

Hiszen már itt vagy.

És ha most eltűnik mindaz,

amit magadról gondolsz –

mi marad?

Talán az,

aki vagy.

17

Szabad

Képzeld el,

hogy minden értékelést,

kivetítést,

elképzelést,

amit magadról

vagy másokról hordozol –

most visszavehetsz.

És azt is, amit mások vetítettek rád –

csendben visszaadhatod.

Betöltötték a szerepüket. Békében elengedhetők.

Lefolynak rólad.

Semmi sem akad fenn.

Te vagy.

A többiek is vannak.

És ez így lehet.

És ez elég.

Tökéletesen tökéletlen

A tökéletesség –

a középszerűség kalapja.

⸻

A tökéletes fa.

A fakereskedő számára hosszú,

egyenes, ágmentes, gyorsan kitermelhető.

A gyümölcstermesztő számára

sok szabványos gyümölcsöt terem

a diszkontok polcaira.

És valahol áll egy másik fa.

Görbe. Ágas. Sajátos.

Nem terem ehető gyümölcsöt.

Gyerekeket tart.

És a gyerekek

elraktározzák kis lelkükben

az illatát,

érdes kérgének melegét,

és leveleinek susogását.

Mintha a föld szívverése lenne.

És remélhetőleg még mindig ott áll majd,

amikor egy gyermek, immár öregként,

újra meglátogatja –

hogy ismét odabújhasson

annak odvas, együttérző szívéhez –

és ebben a világban még egyszer

végtelenül biztonságban

és teljesen otthon

érezhesse magát.

18

Néha

Néha szűk minden. Sötét.

Talán mindenki ismeri.

Néha könnyű. Világos.

Sokan ismerik ezt is.

Ez volna az értelem?

Vagy egyszerűen csak

félelemről és bizalomról van szó?

Kár

Apa mérgelődik.

A szoba kiürül.

Andreas, 12 éves, marad.

Apa: „De hát igazam van!”

Andreas:

„Kár.

Pedig minden lehetne olyan szép.”

19

Radikalitás

A hibázástól való félelem

mélyen ott ül bennünk.

Mi lenne, ha ez helyett:

„Hogyan kerülhetem el a rosszat?

Hogyan utasíthatom el minél radikálisabban?”,

inkább ez lenne a kérdés:

„Mennyire vagyok megalkuvás nélküli

abban, hogy észrevegyem azt,

ami van?”

A tej valószínűleg nem attól marad friss,

hogy fél a savanyú csepptől,

hanem attól, hogy nem romlik meg.

Tanulatlanul

Egy rendkívüli alkotás mögött

gyakran egy egészen hétköznapi ember áll,

aki egyszerűen azt tette, ami örömet adott neki.

Tanulatlanul. Könnyedén.

Az elvárás értetlenül néz:

A rendkívüli nem a különlegességből születik?

Hanem abból, ami nincs megjátszva.

Önfigyelés nélkül.

Egy kör játékosan „mesternek” nevezi.

Egy cím, igény nélkül.

Tudja, mi a lényeges.

És amit nem tud,

azt érzi.

A felismerése nem a tudás határán ér véget –

ott alakul át érzékeléssé.

20

Sült krumpli

„Akkor most már ne is gondolkodjunk?”

Nézd meg magad.

Ma egy büfékocsiban állsz.

Serceg az olaj.

Meleg levegő.

Napfény az aszfalton.

„Egy sült krumpli.”

„Máris.”

Nyúlsz érte. Nézel. Vársz.

„Majonézzel?”

„Igen. Duplán.”

Egy mosoly.

„Krumpli, currywurst speciál.”

„Csípős?”

„Ma inkább ne.”

Serceg az olaj.

Pontosabban érzed.

Mozdulatok.

Hangok.

Ritmus.

Semmi sem megy mellé.

Egy beszólás. Nevetés.

Te is nevetsz.

Olajszag.

Friss sült krumpli.

Fűszerek.

Kezek dolgoznak.

Pillantások találkoznak.

Nincs „utána”.

Nincs „előtte”.

Csak:

kívánságokat teljesíteni.

Este bezársz.

Az illat marad.

A nap is.

Felbukkan néhány szó.

Elmosolyodsz.

Nem volt benne több.

És ez elég.

Reggeli

Az asztalnál ülsz.

A tea meleg a kezedben.

Érzed az illatát. Megízleled.

Nincs terv.

Nincs „mindjárt még”.

Csak ez a falat.

Ez a korty.

Csak ez a pillanat.

Séta

Mész.

Cél nélkül.

Szél az arcodon.

Lépések a földön.

Felhők úsznak tovább.

A gondolatok velük mennek.

Te csak mész tovább.

Nem kell irány,

hogy megérkezz.

Cipőkötés közben.

21

Valami

Egyszerűen csak ülni.

A fény beesik az ablakon.

Valahonnan egy hang.

A légzés áramlik.

Be.

Ki.

A hang – még ott van –

de már távolabbról.

És akkor valami megcsúszik.

Halkan.

Mintha egész idő alatt cipelted volna,

és csak most vennéd észre,

hogy már nincs rá szükséged.

22

Semmit sem értél el

Valami tágasabbá válik.

A nyomás oldódik.

Az összehasonlítás is.

Csend.

Nem üres –

nyugodt.

Nem értél el semmit.

Csak kevesebb minden van közte és közted.

23

Mikor?

Nem kell semmivé válnod.

Még ha kérdezi is:

„Na és mikor végre?”

Most.

24

A vályogház

„És most? Vissza a vályogházba?”

Gyere be.

Nem hiányból.

Nem menekülésből.

Csak úgy.

A föld,

a fa,

az állatbőr

illata.

Ülj le.

Nincs terv.

Nincs cél.

Lépj ki:

reggeli levegő.

Finom homok.

Szél a bőrödön.

A felkelő nap

már melegít.

Egy gyerek kézen fog,

és elvisz

a folyóhoz,

a többiekhez.

És talán észreveszed:

mindig is

így volt elgondolva.

Hegyi fennsík

Nyitott fennsík.

Fény.

Tágasság.

Nincs fent.

Nincs lent.

Nyugalom.

Az élet áramlik.

Követelés nélkül.

Elfogadni.

Adni.

Birtoklás nélkül.

25

Jelenlét

A várakozás ellen.

Mert semmi sem hiányzik.

A vályogházban.

A büfékocsinál.

Most.

26

Hordozva

Valami könnyebbé válik.

Nem azért, mert többre vagy képes.

Nem azért, mert többet tudsz.

Csak úgy.

Valami áramlik.

Vagy talán hordoz?

Jó érzés

nem dolgozni tovább ellene.

Minden,

ami sürget,

továbbhaladhat.

A megérkezés maradhat.

Találkozás

Találkozol valakivel.

Nincs benyomás.

Nincs összehasonlítás.

Egy pillantás.

Egy bólintás.

Talán egy mosoly.

És hirtelen ott a csend

két ember között.

Gyerekek

Nem magyaráznak.

Nevetnek.

Futnak.

Elesnek.

És? –

újra felállnak.

Anélkül,

hogy azon gondolkodnának,

rossz volt-e.

27.

Vannak emberek

Vannak emberek,

akik egyszerűen csak jelen vannak.

Hallanak. Éreznek.

Anélkül, hogy sokat beszélnének.

Mellettük nyugodtabbá válsz.

Talán azért,

mert semmit sem állítanak

közéd és a pillanat közé.

Nem olyan nagy baj.

„Na, gyere már.

Ez azért nem olyan nagy baj.”

A szenvedést nem lehet mérni.

Nincs rangsor a fájdalomban.

Egy szív túlterhelődött –

és most közelségre van szüksége.

28

Egy másik mód

Szél.

Napfény.

A légzésed.

A föld a talpad alatt.

Gondolatok – amelyek mindig tudják, mi hiányzik.

Egy pillanat – amely azt adja, ami van.

Kevesebb kapaszkodás.

Rendszerezés.

Akarás.

Több jelenlét.

Nem jobb módszer.

Nem egy újabb tanítás.

Csak egy másik módja annak,

hogy a világban létezz.

29

Észlelés

Értelmezés nélkül is

valódinak hat.

Nem azért, mert most már érted –

hanem mert nincs semmi közte és közted.

Bizalom.

Nem feltételként.

Nem döntésként.

Hanem emlékezésként.

Valamiként,

ami mindig is ott volt.

Az utolsó könyv

2022 szeptemberének közepe.

Az ágyon ül.

Csukott szemek.

Egy könyv az ölében:

– A távoli Kelet mestereinek élete és tanításai –

Bird Spaldingtől.

Körülbelül húsz oldal van hátra.

Másnap délben – ugyanaz.

Még mindig tíz oldal.

„Widukind, hamarosan végzel a könyvvel.

De ha ennyit alszol,

nem fogsz a végére érni.”

Szavak. Könnyedén kimondva –

csak mert jöttek a gondolatok.

És ott ül valaki,

aki ismeri a fájdalmat.

Fájdalomcsillapítók nélkül.

Érzékeny,

de nem sértődékeny.

Sebezhető,

de nem törékeny.

Valaki, aki döntést hozott.

És felelősséget hordoz.

Elégedetten.

Mindig kedvesen.

Olyan komolysággal,

amely talán csak

húsz év játékos könnyedségének talaján

érhetett meg.

Mozdulatlanul, továbbra is csukott szemmel:

„Papa, nem alszom.

Elolvasok egy bekezdést,

aztán magamba engedem.

És ha nem tudom együtt élni vele,

akkor újra elolvasom –

vagy háromszor.”

30

Nincs újabb győzelem

Ne csinálj belőle célt.

Ne egy új projektet.

Ne a következő lépést.

Nem teljesítményről van szó.

Nem tanulsz hozzá semmit.

Egyszerűen csak abbahagyod,

hogy elmenj önmagadtól.

Benny

Egy nevelő a gyerekcsoporthoz:

„Na, most mindenki gondolja végig,

mi szépet élt át ma.”

„A fagyizást.”

„A megnyert focimeccset.”

„A jó filmet.”

„Egy jó jegyet az iskolában.”

Utolsóként Benny –

a legegyszerűbb mind közül,

akit nem lehet hajtani.

Még csukva van a szeme.

Mély levegőt vesz,

felnéz:

„Köszönöm

a gyönyörű életemet!”

31

Cselekedni

Most ne reagálj.

Ne kommentálj mindent.

Most inkább cselekedj –

adj nyugalmat.

És figyeld meg, mi marad –

vagy mi érkezik meg.

Várakozás

A terem csendes.

A színpad üres.

Minden vár.

A nyugalom zümmög,

mint egy láthatatlan kórus.

Még semmi sem történt –

és mégis minden jelen van.

32

Tér

A csend nem hiány.

A csend tér.

Nem magyaráz.

Hanem tisztáz.

Összeköt.

Nem kevesebb.

Hanem teljes.

33

Egyszerű

Valóban részekre osztható az élet?

Kategóriákra?

Rangokra?

Hol vannak a rekeszei?

Hiszen az élet egy-szerű.

És kicsúszik a kezünkből,

amikor darabokra szedjük.

Nincs szüksége magyarázatra.

Láttad már.

Az egyszerűség csúcsa

Ülsz.

Mész.

Látsz.

Semmi sem hiányzik.

Nincs cél.

Nincs miért.

Nincs mit javítani.

Minden itt van.

Te is itt vagy.

És soha nem voltál máshol.

Példakép

Általános iskola, első osztály.

„Na gyerekek, kinek ki a példaképe?

Biztos nektek is van valaki, akire felnéztek.”

Néhány gyerek sportolókat, színészeket,

énekeseket, fantasyfigurákat sorol.

Viola:

„Mi az, hogy példakép?”

„Hát az, aki vagy ami szeretnél lenni.”

„Én.”

„Hogyhogy – te?”

„Igen. Én saját magam szeretnék lenni.”

A fénykép

2022 szeptemberének vége.

„Gyere, Widukind, készítünk rólad egy képet.

– Így.

Ó!

Nézd csak, ez jó lenne profilképnek.”

„Nem, papa,

akkor a barátaim irigyek lennének.”

„Miért?”

„Mert ennyire egyszerű vagyok.”

Widukind Pesch

Utolsó fénykép – 2022 szeptemberének vége

34

Bizalom

Újra séta közben.

A hang mindig meghatározó volt.

Nem azért, mert mindig igaza volt –

hanem mert mindig ott volt.

Most egy lépés.

Aztán még egy.

A madarak még mindig ott vannak.

Az illat is.

Nem vallottál kudarcot.

Csak elfoglalt voltál.

A szemek jelentkeznek:

„Bízz bennünk.”

Valami bekapcsol:

„Igen, pontosan. Bízz a szemedben,

hogy észreveszi,

ha kő vagy gödör van az úton.

Hiszen ezért van.”

Lélegezni.

– „Bizalom”…?

Igent adni rá?

És mit szeretnének a szemek?

„Mindent üdvözölni.”

– „Igen. Kérlek.”

És körbenéznek.

És nevetnek.

És akkor a lábak is nevetnek –

egyszerűen csak mennek tovább –

masszírozzák a földet –

és önmagukat.

Ott egy kő. És ott egy gödör.

A szemek pedig

isszák a tágasságot.

35

A szép kő 2

Percekkel később:

A szemek lefelé fordulnak.

Egy kő.

A szép kő.

Újra felemeled,

és ismét a kezedbe veszed.

Egyedi.

Értékes.

Mint ez a pillanat.

Háztartás

Víz a kezeken.

Egy csésze.

Egy tányér.

Mozdulat.

Ritmus.

Semmi különös.

És éppen ezért teljes.

36

A lényeg

A nap a fák fölött áll.

A fény áthalad a szemeden.

Beáramlik.

A tested megtelik vele.

Nem magyarázod.

Hagyod jelen lenni.

A hang beszél.

Hallod.

És maradsz.

Nincs harc.

Nincs győzelem.

Nincs diadal.

Mész tovább…

Egy gyerek elszalad melletted.

Az öröm –

nyers,

valódi.

„Nem tökéletes…”

A tökéletesség sosem ez volt.

Az élet igen.

37

Mosoly

Megszületik egy mosoly.

Könnyedén.

Aztán mélyebben.

Egy felismerés:

A nagy tudás –

kicsiben tartott téged.

És sírsz,

mert ott volt végig –

az egyszerű.

És talán abbahagyod,

hogy szemrehányásokat tegyél magadnak.

És újra nevetsz.

38

Bevásárolva

Vannak, akik azt mondják:

„Nem az számít, mit eszünk,

hanem az, hogyan.”

Bevásárlás.

Tele a bevásárlókocsi.

Elpakolni.

Gyorsan. Tovább.

Kipakolni.

Tovább. Tovább.

Később –

megenni azt,

ami délelőtt feltartott.

„Ne felejtsd el a táplálékkiegészítőket!”

39

Visszafelé a filmen

Tele a bevásárlókocsi.

Megérkezés.

Lassabban.

Minden mozdulat tudatos.

Tizenkét másodperccel több.

A különbség – érezhető.

Kipakolni. Lehelyezni. Kézbe venni.

Ízlelni.

Lassan.

A pillanat kibontakozik.

Kevesebb is elég.

És tovább hordoz.

20 × 12 másodperc –

alig négy perc –

ami elkísér egy egész napon át.

Hivatás

A munka történik.

Mozdulatról mozdulatra.

Nem a későbbért –

hanem most.

És ott van valami, mint az öröm –

ok nélkül.

Mert

Adam, 12 éves, hazaér.

Egy kis iskola.

Egy kis házimunka.

A teknős ellátva.

Utána estig eltűnik.

BMX-trükkvideók.

Hétvégén: horgászvizsga-tanfolyam.

Egy haver születésnapi képeslapja:

„Kedves Adam, te vagy a legjobb barátom.

És a legdurvább is,

mert van életed.”

Tápláló

Widukind nem volt becsvágyó.

Nem volt benne görcsös megfelelési vágy.

Nem a teljesítményt használta arra,

hogy figyelmet vagy elismerést kapjon.

De főzött.

Nagyon szeretett főzni. Mindenkinek.

És a ráfordított energia?

Magától értetődő volt számára.

Mint levegőt venni.

Nem kellett dicséret.

Nem kellett jutalom.

Csak a cselekvés.

A vendégül látás öröme.

Mellékállásban

egy mediterrán étteremben pincérkedett.

40

Világosság

Ami összhangban van, megmarad.

Ami nincs összhangban,

elveszíti a súlyát.

Nem harc által –

hanem azáltal, hogy látjuk.

Lassan kialakul egy rend,

amely megtart –

halkan,

anélkül hogy megkötne.

Szabadság.

Biztonság.

41

Megkönnyebbülés

Egyszerű– banális?

Felszabadító. Zseniális.

Nyugalom, hála és öröm –

a középpont természetes visszhangja.

Új?

Megmaradt újnak.

42

A nap

A nap még maradni akar.

„Talán kevesebbet végeztél?”

„Igen, köszönöm – így van.”

Viszont többet éltél át.

És az megmarad.

Sok ajándék –

erőfeszítés nélkül.

Egészen hétköznapi dolgok.

Sosem voltak messze.

Csak eltakarta őket valami.

És most –

újra itt vannak.

Újra választanád?

„Swantje, ha tehetnéd,

még egyszer ezt a családot választanád?”

„Miért?

Nélkülem

ez már nem is lenne ugyanaz a család.”

43

Nyugalom

Talán most tényleg

elmész egy sétára.

Mint Benny.

Egy kő a zsebedben.

Meleg. Simára kopott.

Menni cél nélkül.

Rövidítések nélkül.

Vagy.

Maradsz.

Nyugalom.

És talán

éppen ezért tart egy kicsit tovább –

az életed.

44

Visszhangok

Visszhangok a folyóparti padon:

Megjátszás.

Önazonosság.

Valami a kettő között.

Közvetlenség.

El-tolódva.

Önmagánál.

Kép-zelet.

Ész-lelés.

Gondolkodni róla.

Most beleérezni.

Sok minden helyes.

Most nem fontos.

Kategóriák.

Egy-szerű

.

Hogyan?

Így.

Lélegezni.

Utolsó találkozás

Widukind második legidő sebb bátyja, Andreas,

gyógytornász, felismeri Widukind állapotát –

és csalódottság tölti el.

Átöleli Widukindot. Vigasztalni akarja.

De Widukind karjaiban végül ő  roskad össze.

És Widukind? Mosolyog.

És önmagát adja – teljesen.

Egyetlen szó nélkül.

Csak közelség.

Búcsú

2022. szeptember 29.

Widukind sápadtnak tűnik.

„Most hívjuk a mentőt.”

„Nem, innen nem akarok elmenni.”

„Widukind...”

Közös könnyek.

Később a kórházban:

„Ha most elhagyod a tested –

nem baj.

Gyere majd vissza.

Várni fogunk.”

Az orvosok jönnek, és a lift felé tolják.

A sürgő sségi várótermen keresztül visszhangzik:

„Papa, szeretlek.”

Búcsúszavak

Widukind húga, Viola, ezt írta búcsúzóul:

Kedves Widukind,

még soha senkit nem szerettem annyira, mint téged.

Még azoknak is szívességet tettél, akik a legtöbbet

bántottak.

Győztes!

Hamarosan újra találkozunk,

Viola

Kerékpártúra

Emlék 2022 nyaráról.

Együtt a mező kön át.

Widukind a kerékpáron.

A lesoványodás ellenére is természetesen sportos.

De már napok óta tolni kell.

A kéz, amely tolja őt,

a hátából ugyanazt a puha,

szinte lebegő  jelenlétet érzi,

amelyet a kis „Wind”

– mint egy tollkönnyű  lény –

már gyermekként is árasztott.

A nap ferdén esik a mezőkre.

És újra ott van ez az

ismerős könnyedség.

Mindig ilyen volt.

És most is ilyen.

Ellazultság?

Nyugalom?

Vagy egyszerűen csak

béke.

Utóhang

Hajnalpír.

Megmozdul egy levél.

Egy madár dalolni kezd.

A fény beáramlik a térbe.

Semmi sem történik –

és mégis minden jelen van.

Egy gyerek köveket dob a vízbe.

Kis körök futnak tovább a világban.

És senki sem kérdezi, miért.

Almák gurulnak végig a piactéren.

Fiúk somfordálnak odébb.

Az öreg kereskedő

mosolyog:

„Imádom ezt.”

Egy idegen.

Egy pillantás.

Kapcsolódás.

Víz csordogál.

Formálja a követ.

Csendben.

A lényeg halk.

És te

vagy a tér,

amelyben mindez történik.

Te vagy az ifjúság – szépség.

Az öregség – áldó tekintet.

Virágzás – egymást hordozva.

Nincs igazolás.

Az igaz már elkészült.

Csendesen ragyogj.

Ami igazán számít,

láthatóvá válik.

Jelenlét

2022 októberének eleje.

Egy hosszú autóút.

Mostantól –

nélküle.

És hirtelen –

jelenlét.

Az anyósülésen.

Ugyanaz a hangulat.

Ugyanaz a létezés.

Az út nyitott figyelése.

A pillanaté.

A világé.

Egy pillanat

szinte földöntúli illattal.

„Widukind, lehetséges,

hogy most teljesen

másképp látod a világot?”

„Amit egyszer valóban megéreztünk,

azt többé nem kell megkérdő jelezni.”

–

„És most hogyan nézel ki?”

„Jobban.”

45

Epilógus

Életjel

Kedves család és barátok odahaza, az ismerős biztonságban,

köszönöm a figyelmeztetéseket az idegen határok mögötti kockázatokról.

Sokáig elkísértek. Mostanra már mögöttem vannak.

Néhány dolog valóban megtörtént, sok minden

nem – helyette más érkezett.

Mindkettővel meg lehetett birkózni.

Amivel találkoztam, annak nincs neve.

Nem rendkívüli állapot –

csak hétköznapok más körülmények között.

Az itteni nyers szél ismer gyengédséget. A nap tovább

időzik a bőrön, és emlékeztet.

A természet vadsága valamit belül is rendez.

Kényelmetlenség van, igen. Hiány is, de ez konkrét, és

más súlya van, mint annak a túltelítettségnek, amely

már nem kíván figyelmet.

A spontaneitás felváltja a tervezést.

Vannak források. Nem sok. De tiszták.

Néhány dolog lassan növekszik, de erősen.

Biztosítékok nélkül az érzékelés is megváltozik.

A hibáknak következményük van.

A döntések hamarabb és tisztábban születnek meg.

Megnyílik egy tér, amely nem tesz ígéreteket.

A szellem teret nyer, a test megtalálja a mértékét – és

ellenállás nélkül hordozza a lelket. Nő a terhelhetőség

– és az öröm az egyszerűnek tűnő

dolgokban és a szerencsés pillanatokban.

Az utazás felszínre hozza azt, ami sokáig nyugodott.

A kérdés magától felmerül: Mi formálja mélyebben az

életet – a nyitott végű,

kihívásokkal teli tapasztalatok,

vagy a csendes öregedés az ismerős struktúrák között?

És a vadak – egy ideig együtt éltünk velük.

Mondjátok meg a gyerekeknek: Vad az, aki nem tudja,

hogy közéjük tartozik.

Ha utánunk jöttök – másképp fogunk találkozni.

Talán csodálkozva.

Talán csendben.

Szerepek és magyarázatok nélkül.

Maradjatok éberek. Többre nincs szükség.

Nyitott tekintettel.

A bátorság nem hangos, hanem annak a csendes

döntése, hogy a félelmet szabadságra cseréljük.

A sötétség szemébe nézni, anélkül hogy átadnánk magunkat neki.

Amiben a leghalkabb igazságot érzitek – azt kövessétek.

És ha itt keresztezik egymást az útjaink, megyünk tovább.

Egymás mellett.

Egy darabig.

Dominique

A kérdés

„Widukind, velünk jössz

Magyarországra?

Építeni egy koncerttermet.

És alapítani egy alapítványt

az emelő  erejű  kreativitásért.

Csak egy név hiányzik még hozzá.”

A tekintete a térben

keresett menedéket.

Mindent feladni,

mindent hátrahagyni

egy eszméért?

Telt az idő .

Feladni – feladat.

Később –

egy másik tekintet.

Valakié,

aki tudatosan odaállt

a saját feladata elé.

Nemcsak fiúként,

hanem olyasvalakiként,

aki vezetést vállal –

hogy vezesse azokat,

akik belül készen állnak.

Hová?

Oda,

ahonnan mindannyian érkezünk:

A lényeghez.

Az újrakezdés időszaka után,

2024. március 26-án, 22. születésnapján

aláírták az alapítvány alapító okiratát.

Csak egyetlen név jöhetett szóba:

„Widukind Alapítvány“

Utószó

Írás közben egyre inkább úgy tűnt, mintha minden csak

a jelenlétről szólna.

A nyugalomról. Vagy a csendről

abban az értelemben, hogy megérkezni valamibe – és

elengedni valamit.

Most mégis valami más mutatkozik meg.

Nem visszahúzódás.

Nem befejezettség.

Nem a vég.

Sokkal inkább egy halk kezdet.

Mintha a hajszolás, a sürgetés, az elérés, a kontroll, az

igazolás és a menekülés mögül ismét előbukkanna

valami.

Nem úgy, hogy: „Végre sikerült.”

Hanem úgy:

„Elkezdődhet.”

Talán ez az, ami írás közben ezt a csendes, váratlan

változást hozta:

Hogy az élet nem arra vár, hogy egyszer végleg

befejeződjön.

Hogy nem kell előbb valami rendkívülinek történnie

ahhoz, hogy a valóság és az értelem megszülessen.

Hanem hogy a kezdet mindenütt jelen van – mindig.

A kezdet öröme

és a kényszer, hogy végre készen kell lenni –

a világban való létezés két különböző

módja.

Mindenütt elkezdődik.

A szívverésben – a lélegzetben – a lépésben.

Az adásban – a szerelemben – a közös

étkezésekben.

A reggeli fényben.

Az újra felállásban.

A nagyszülővé válásban.

Az egyszerű jelenlétben.

És egyszer majd

minden elengedésében is.

Valószínűleg ezért nem üres soha a jelenlét és a

csendes figyelem –

hanem tele van kezdettel.

És talán ebből születik meg az a halk öröm,

amelynek nem kell semmi véglegeset bizonyítania.

Egy öröm,

amelyhez nem lehet hozzászokni.

Mintha az élet ezzel egy olyan ígéretet adna,

amely többé nem enged el.

És mégis van benne valami megnyugtató:

A kezdődés folytatódik.

Tartalom

       Előszó

      Nyitány - A döntés

1      A szép kő

       Érzékenyen

2      Kibontakozás

      Mesteri lét

3      Régi beidegződés

      Tánc

      Másodpilóta

4      Ahogy elkezdődött

      De igen!

      A tollbamondás

5      Ma

     Logika

      Legyőzni

6      Továbbmenni

7      A gondolatok inváziója

8      A vakfolt

9      Helyesnek tűnik

10    Naplemente

     Egy pillantás